A nyári Final Four egyszerre hagyott bennünk csodálatos és picit elégedetlen érzéseket is, mivel az Nb2 négyes döntőjében a végül bajnoki címet megszerző Budapest Honvéd ellen egy végig kiélezett meccsen maradtunk alul mindössze 2 ponttal. A 2018-19-es szezon első mérkőzése egyből esélyt adott a revansra.

A nyári felkészülésünk jól sikerült, világossá váltak a célok – a Szent Pál Akadémia egyesülete a folytonosságban érdekelt, ehhez pedig jól megszervezett utánpótlásra és a fiatal játékosok beépítésére van szükség. A nyári programok pedig arra is kiváló lehetőséget adtak, hogy ne csak a pályán érjünk el jobb eredményeket, hanem a pályán kívül is.

Mint minden változás, ezzel is járnak kockázatok, hiszen az évek alatt jól összeszokott gárdánk most szerkezetileg is átalakult, az SZPA-s jó kémiát időbe telik ismét a megfelelő szintre emelni. A jelek viszont azt mutatják, hogy jó úton haladunk. Sajnos ebben az idényben, a csapatot több mint 10 éven át erősítő Köves Gedeon már a B csapatban folytatja, így az ő fizikális és ponterős játékát nélkülöznünk kell a következő sorozatban. Reményteli viszont, hogy több fiatal is egyre inkább kezd felnőni a feladathoz, ami egy még fényesebb jövőt vetít előre.


A legtöbb idény egy Hepp kupa fordulóval kezdődik, amelyben minden Nb2-es és Nb1/b-s csapat is részt vesz. Az első összecsapáson a Budapest Honvéd csapatával kerültünk össze, ami a kupamérkőzések egyedi szabályai miatt nélkülözni kényszerült a keretének több kulcsjátékosát, akik az Nb1/b-s csapatukat erősítik ezen a tornán. Ennek ellenére nem volt kérdés: cél, hogy bebizonyítsuk, képesek vagyunk megverni a Honvédot, a tavalyi bajnokot, hazai pályán. Ez sikerült is.

Már az első percektől kezdve világos volt, hogy egy pontgazdag mérkőzésre lehet számítani – mindkét gárda védekezésével voltak gondok, de az első negyedet a Szent Pál kezdte jobban. Ebben a játékrészben Kulifai és Molnár emelkedett ki igazán, a csapat 34 pontjából az előbbi 15-öt, utóbbi 13-at helyezett a gyűrűbe.

A második negyedre már kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, a Honvéd csapatszinten is megemberelte magát, nálunk pedig Tulkán és Fodor kezdett pontgyártásba (9 pont, 8 pont). A nagyszünetre végül 12 pontos előnnyel mehettünk (61-49) hála az utolsó 3 perc 16-6-os lerohanásának. A fejekben mindenesetre rendet kellett tenni, mert a 13-14 pontra duzzasztott előnyünket rendszeresen sikerült 2-3 pontra eladni.


A harmadik játékrészben aztán Kéri és Mogyorósi gyújtotta be a rakétáit, ketten együtt 15 pontot kalapoztak össze, bár az ellenféltől Mészáros triplái miatt nem sikerült megnyugtató távolságba elszakadni a Honvédtól.(88-69)

Ennek megfelelően a negyedik etapban a 19 pontos előny, pillanatokon belül 9 pontra apadt, ám Zöldesi kőkemény betörései és kiharcolt faultjai bebiztosították a győzelmet, a hajrában berámolt 10 pontja nem hagyott esélyt az utolsó percekre a fordításra.

Bár a szezon első mérkőzésén több hiányosságra is fény derült, voltak dicsérendő elemek is a SZPA játékában. Említésre méltó Molnár Laci hivatalos debütálása, aki idén érkezett hozzánk – első tétmérkőzésén 17 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labdával tett hozzá a győzelemhez.

Az edzők értékelése:

Fülöp Botond nyilatkozata a lefújás után: “Nem kezdtük elég keményen a mérkőzést, a végén pedig túl fiatalnak bizonyultunk a fordításhoz. Sokat kell még tanulnunk!”

Tulkán Máté játékosedző értékelése: “Ami mindenképpen kiemelendő, hogy egész mérkőzésen jól álltunk a nyomást az ellenfél részéről. Nem jelentett problémát felvenni az iramot, ami elég gyors volt, de hála Istennek nekünk kedvezett. A csapatunkból 6 játékos dobott 10 pont felett, ez azt jelzi, hogy igazi csapatmunka volt. Védekezésünket még nagyon kell csiszolni, de már ott is vannak reményt keltő pár percek (sok szerzett labda). Bizakodóan várom a folytatást, a csapaton belüli egység jó reménységgel tölt el!”

SZPA-HSE – Budapest Honvéd U23: 105 – 91