Két nappal az Nb II négyes döntője után is nehezen tud felocsúdni az ember abból a mámorból, amit az elmúlt szezon utolsó mérkőzésein átélt. Részben az óriási hangulat, a fokozódó izgalom és a csodálatos szurkolás miatt. Az elmúlt hétvégén nem csak hasznos tapasztalatokkal, de új ismerősökkel és egy egyre bővülő “családdal” is gazdagodtunk. De milyen is volt ez a rájátszás, nézzük vissza.

Bajnokcsapat!

Az utolsó csoportmérkőzéseken már nem igazán volt kérdés, hogy a Szent Pál Akadémia kvalifikálja magát a nemzeti másodosztály rájátszására, hiszen az utolsó 2-3 mérkőzésen (bár nem voltak egyszerűek) már csak az volt a kérdés, hogy sikerül-e holtversenyben maradnunk a MAFC Martos együttesével és ezzel az egymás elleni eredmények alapján elhódítanunk az egyesület történetében most először a bajnoki címet. Az utolsó mérkőzés bajnokavatására és eufóriájára körülbelül 150 szurkoló volt kíváncsi, akik végig szurkolva az összecsapást, segítették győzelemre a hazai csapatot. A Budafok elleni utolsó csoportmérkőzés már csak azért sem volt “könnyű falat”, mert az idegenben játszott odavágón a végletekig kiélezett harcban sikerült csak legyűrnünk rendkívül képzett ellenfelünket. Végül itthon nem hagytuk kétségek között a nagyérdeműt, és egy nagyarányú 33 pontos győzelemmel ünnepeltük első aranyérmünket. (Az eddigi legjobb eredménye a csapatnak a 2015/2016-os idényben elért 3. hely volt.)

SZPA – Budafok: 93 – 60

Bravúros fordítás a Szombathely ellen

A rájátszás első keresztjátékában sokáig kérdés volt, hogy kit kapunk ellenfélnek. Egyrészt meg kellett várnunk az utolsó fordulót a vidéki csoportokban, másrészt az sem volt világos, hogy Keletről, vagy Nyugatról kapunk-e ellenfelet. Végül nagy meglepetésre az utolsó fordulós helycserét követően nyugati csapatot kaptunk, s onnan is a sokáig első helyen álló Szombathelyi Egyetem együttesét. A párharc már csak azért is érdekes volt, mert ebben a gárdában pattogtat, edzőnk Kauzál István fia, Simon is. A nagy izgalommal várt párharc első felvonása végül nem várt eredményt hozott. A szezonban vívott edzőmeccsekből már nagyjából sejtettük, hogy mire számíthatunk Szombathelyen, azonban a rendkívül képzett játékoskeret és a borzasztóan fülledt terem mellett nem igazán voltunk felkészülve az elfogult játékvezetéssel, ami az amúgy is gyatrának mondható dobóformánkra még jobban rányomta a bélyegét. Ugyan a SZOESE győzelme talán megérdemelt volt, annak aránya viszont korántsem.

SZOESE – SZPA: 99-83

Aztán egy héttel később mindent egy lapra feltéve, mindenféle kötelező elvárás nélkül, minden mindegy alapon teljes elánnal vetettük bele magunkat a visszavágó mérkőzésbe. A találkozóra persze eljöttek a mindig hűséges szurkolóink is (akik közül többen Szombathelyig mentek, hogy támogassanak minket) és megjelentek a ritkábban látott, és újonc drukkerek is, akik reménykedtek valahol titkon abban, hogy itt akár még csoda is történhet. Aztán nem hittük el, de megtörtént. Már az első negyedben ledolgoztuk a hátrányunkat, amit majdhogynem 30 pontra növeltünk a mérkőzés felére. Talán azért mert elfáradtunk, talán azért mert a szombathelyi játékosok a végsőkig küzdöttek, de az előny szépen elapadt 11 pontra, ami ismét a kiesés árnyékát vetítette a szentekre. Az utolsó percekben azonban jött a SZPA-s feltámadás, az izzó csarnokban pedig az ellenfél sorozatos hibáit rendre eredményes dobásokkal bosszultuk meg. Az idegenben szerzett 16 pontos hátrányt egy 21 pontos győzelemmel sikerült ledolgozni, ami az idei szezon legnagyobb bravúrja volt mindet tekintve. (Meg kell említeni a Budapesti Honvéd csapatát is, amely a favoritnak számító Ceglédet gyűrte le úgy, hogy az első meccsén még 24 pont is volt a két gárda között a különbség.)

SZPA – SZOESE: 87 – 66

Bemutatkozás a Final Fourban

Alig tudtuk elhinni, hogy az első aranyérmünk után a történelmet tovább írva a Final Four háromnapos tornájára is beneveztünk győzelmünkkel. A párharcok végül úgy alakultak, hogy négy budapesti csapat mérhette össze erejét, a házigazda pedig a Budapesti Honvéd csapata lett. Már a négyes döntő első napján kemény ellenféllel kellett összecsapnunk, hiszen a nálunk jóval rutinosabbnak számító MAFC Martost kaptuk elsőre. A szervezést illetően több hiányosság is adódott (Csak a Honvéd meccsen volt pályatörlés biztosítva, akkorra javult meg az eredményjelző hangja és a csapatok sem lettek a szokás szerint méltón bemutatva.) Persze ez mit sem számított a tekintetben, hogy a csarnokba kilátogató 150-200 fős szurkolói tábor már az első percektől kezdve megadta a kezdőlöketet a mérkőzésnek. A csapatok szinte egész mérkőzésen fej-fej mellett haladtak, két rövid etapot kivéve, amikor le tudtuk rohanni ellenfelünket. A második játékrészben 9-0, a harmadikban pedig 8-0 “elszakadást” sikerült produkálnunk, ám a Martos még így is látótávolságban maradt, a 36 percben csak 6 pont volt az előnyünk velük szemben. A mérkőzés végét Zöldesi Ádám húzta meg igazán, aki betermelt 6 pontot, szedett 3 lepattanót és gólpasszt is adott 4 percen belül.

SZPA – MAFC Martos: 74-59

Fontos a Martossal kapcsolatban megjegyezni, hogy a két csapat között, különösen ezen a tornán igazán baráti lett a kapcsolat. Az utolsó mérkőzésükön örömmel szurkoltunk nekik a Honvéd elleni összecsapáson, (no nem a hazai csapat kárára), hanem csoportbeli riválisunk nagy küzdését látva. Külön öröm, hogy az első játéknap kosárlabdához méltatlan jeleneteit követően (Honvéd-Újpest szurkolók verekedése, dulakodás a pályán) ilyen sportszerű és baráti pillanatoknak lehettünk részesei.

Egy hajszálon múlott

A Final Four egyik kulcsmomentuma a Honvéd elleni összecsapás volt. Világossá vált, hogy az első játéknap két győztesének összecsapása a torna végkimenetelét is eldöntötte. A két gárda már az első sípszótól kezdve egy rendkívül fizikális párharcot produkált. Egy ideig fej-fej mellett haladtak a csapatok, végül azonban, főként Mucza Tamás eredményes játékának köszönhetően el tudtak szakadni 6 ponttal a honvédosok. A második negyed elején 9 pontra dagadt az előny, de Zöldesi és Tulkán igyekeztek 5 ponton belül tartani az ellenfelet. Hiába dolgoztuk apránként le a hátrányt, a honvéd a negyed utolsó perceire ismét 10 pontra szakadt el tőlünk. Sajnos a kicsorgó ziccerek, a kipördülő hármasok és a gyatra büntetőszázalék nem tette lehetővé, hogy egy nagy rohammal megfordítsuk az erőviszonyokat. A harmadik etapban Köves és Tulkán is a vállára vette a csapatot, majd Kéri és Mogyorósi kozmetikázott úgy az eredményen, hogy ismét egy kosárnyi közelségbe kerüljünk. Sajnos a Honvéd meccsein tapasztalható egyoldalú játékvezetésnek mi is megittuk a levét, nálunk Kulifait kellett idő előtt “pihentetni” faultproblémák miatt. A mérleg nyelve olyannyira nem akart átbillenni, hogy a negyedik játékrész elejére megint 12-vel ment ellenfelünk. A SZPA azonban nem adta fel, indított még egy utolsó rohamot, amivel megint 3 pontra zárkózott fel, Kulifai legrosszabbkor történő kipontozása után azonban már nem sikerült megfordítani a mérkőzés állását. Bár rendkívül erős játékot tudott felmutatni a Honvéd, talán egy igazságosabb játékvezetés és semleges pálya más eredményt hozott volna. Reméljük módunkban áll egyszer revansot venni – az amúgy szintén barátságos és tehetséges Honvéd csapat ellen.

Budapesti Honvéd – SZPA: 63-61

Újoncok az Újpest ellen

A második napon elszenvedett vereséggel tulajdonképpen már csak az maradt kérdés, hogy a nyakunkba kerülő érem ezüstösen fog-e csillogni. Az Újpest azonban már az első percektől kezdve olyan dobóformát fogott ki, amit az első két mérkőzésükhöz képest óriási meglepetés volt. Az emberrel együtt, esésből elengedett hármasok is ugyanúgy hullottak be, mint az üresből elengedett dobások. Az első negyed 19 pontos hátránya az egész mérkőzésre rányomta a bélyegét, az igazi felüdülést ezen az összecsapáson a padról beállt cserejátékosok jelentették, különösen Oláh Krisztián, akinek egymás után négy 3 pontosa is beesett, nem kis derültséget okozva a három napig töretlenül kitartó szurkolótáborban. A 2, 3, 4 negyed végül egál körüli pontgyártást hozott, így a vereség ugyan nagyarányú lett, de nem csúfos. A teljesítményt a rendkívül rossz forma ellenére, az Újpest szakvezetése a helyszínen és a közösségi oldalakon is elismerte, amit külön köszönünk.

Újpest – SZPA: 90-65

Öröm, hála és büszkeség

Az elmúlt hétvégén a Szent Pál Akadémia bemutatkozott a budapesti kosárlabdázás krémjének, megmutatta, hogy milyen az, amikor a Hit Gyülekezete tagjai, keresztény fiatalok szívvel-lélekkel és egy kis tudással hatalmasat tudnak küzdeni a parketten. Új ismeretségeket kötöttünk, s a mindig jól eső elismerő szavak mellett egy gyönyörűen csillogó bronzérmet is a nyakunkba akaszthattunk. Egységbe kovácsolta a csapatot ez a rendkívül hosszú, de annál élvezetesebb szezon, és új célokat és reményt adott az előttünk álló idényekre nézve.

Különösen nagy sikere az elmúlt hónapnak az az óriási és egyben megtisztelő figyelem amit tőletek, támogatóktól, szurkolóktól kaptunk. A most kialakuló oldalt egy hét alatt több mint 2000 egyedi látogató olvasta, miközben a Facebook posztjaink 28 nap alatt 25600 (!) emberhez értek el. A mérkőzéseink felvételeit ebben az időszakban 10 ezerszer nézték meg, és oldalunk lájkolóinak száma is 250 fővel nőtt. Megtiszteltetés és kiváltság ilyen szurkoló bázissal együtt küzdeni a sikerekért, reméljük még sok hasonlóan felemelő élményben lesz részünk.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy büszkén és bátran képviselhettük őt ilyen közegben is, s ő pedig megőrzött minket minden komolyabb sérüléstől és megajándékozott bennünket, nem csak fényes érmekkel, de élethosszig tartó élményekkel is az elmúlt idényben.

Dicsőség neki!