A legsikeresebb budapesti kosárlabda egyesület, a Budapesti Honvéd adja az NB2-es négyesdöntő helyszínét, a megújult Simon János Kosárlabda Csarnok még mai napig őrzi a régi és az új tehetségek emlékét. A háromnapos torna pénteki első mérkőzése egy megismételt csoport-rangadóval indult, hiszen újra megmérkőzhettünk azzal a MAFC Martossal, amely eddig is méltóképpen próbált helytállni ezeken a tornákon. Csapatunkban megvolt a tűz, hogy a legutóbbi vereségünkért revansot vegyünk, de ehhez már a mérkőzés elejétől jó alaphangot adott a hűséges szurkolótáborunk hangos biztatása.

Igen változatos első negyedet mutatott mindkét csapat, a Martos próbálta megszerezni a vezetést és az előnyt Bartus Gergő pontjaival (6-9), de a „szentek” közül Kulifai Máté változatos „góljaival” hamar felpaprikázta a hangulatot a nézőtéren (19-17).

A kisszünet után Martos „legrutinosabb” amerikai irányítója, Kwame kosarával újra előnybe kerültek a „kék mezesek” (27-29) a negyed dereka után, amit egy két perces (11-0)-ás rohammal vertünk vissza és ezzel egy biztos előnyt szereztünk a nagyszünetre (38-31).

Nyugalmat és higgadtságot mutatott a csapatunk játéka a második félidő elején is, Tuli és Kuli trojkája után pedig egyre hangosabb lett a csarnok a szurkolók hangjától (49-36). De a Martos soha egy pillanatra sem ad fel egy mérkőzést, Kwame újra szóhoz jutott (49-43), amit egy (8-0)-ás szakasszal állítottunk meg Ádám és Kuli jóvoltából (57-45).

A záró negyedben bő két percig csak a pályán volt gólcsend, a szűnni nem akaró „SZENT PÁL” rigmus továbbra is hatékonyan blokkolta az ellenfelünk támadásait a csapatvédekezéssel együtt. Noha volt még egy utolsó feltámadása Mindler István triplájával a Martosnak (60-54), de ezzel bepecsételődött a lehetőségük, mert újra Ádám és Kuli gondoskodott a hangulat fokozódásáról, majd Tuli pontos vonalon túli dobása végleg lezárta ezt a remek, izzó találkozót (74-59).

A csapat nagyszerűen mutatkozott be, a játékosaink maximumot nyújtották és értékes győzelemmel tették még magasabb szintre a holnap esti mérkőzést. A szurkolók pedig újra azt a szintet hozták, amit a „szentek” a pályán. Ez a kapcsolat, reméljük meghozza a célok elérését!

Hajrá Szent Pál!

SZPA – Cserpes Trudi – MAFC Martos 74-59 (19-17, 19-14, 19-14, 17-14)